4 hét

A Szekszárdi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 39 éves férfi ellen.

A vádirat szerint…

2022. december 3-án Szekszárd belvárosában, egy üzlet előtti területen a vádlott és a vele lévő ismerőse szóváltásba kerültek egy harmadik férfivel, a későbbi sértettel. A sértett a vádlottal lévő férfi felé lépett, aki őt egy alkalommal a vállánál meglökte, mire a sértett hátrálva, kezét felemelve jelezte, hogy nem akarja folytatni a konfliktust.
Ekkor a másik férfi mögül kilépve a vádlott a sértett felé ugrott és megrúgta, majd a bal, aztán a jobb, végül megint a bal kezével, összesen három alkalommal ököllel nagy erővel megütötte a sértett fejét, az arcán illetve a szeme környékén.

„Az ütésektől a sértett a zúzódásos sérülések mellett súlyos sérüléseket, az állkapocscsont kétoldali törését, valamint az egyik szemén a szivárványhártya repedését szenvedte el, melynek okán nála részleges látótér kiesés alakult ki, ami maradandó fogyatékosságnak tekintendő”

– írja közleményében Dr. Kiss Yvette a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. 

A büntetett előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség börtönbüntetés kiszabását  és a közügyektől eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)