A Szekszárdi Polgármesteri Hivatalba is megérkezett a várva várt Mikulás december 6-án, kedden.

Bábelőadással kezdték a délutánt 

Az összegyűlt gyermekeket és szüleiket Gyurkovics János alpolgármester köszöntötte, aki a várakozó gyereksereg számára bemutatta az előadókat, akiknek szakmájukból kifolyólag a vérükben van a gyerekek szórakoztatására. A Sióagárdi Fecske Bábcsoport ugyanis óvodapedagógusokból áll. 

A Mikulásra váró gyerekek két bábelőadást láthattak, ezután pedig közös énekléssel várták a jóságos Télapót.

Két ének között meg is érkezett a várva várt személy, aki elmesélte a gyerekeknek, hogy hóviharokon keresztülharcolva magát érkezett meg Szekszárdra, hogy aztán kioszthassa ajándékait. A gyerekek nevüket meghallva mentek ki a Mikulás elé családostól. A Télapó zsákja minden apróságnak rejtett valami meglepetést. A gyerekek ajándékaikat bontogatva engedték útjára a Mikulást, hogy az még több csemetének okozhasson örömet a mai napon.