Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Megvannak az Év Fája verseny győztesei

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Év Fája versenyt 2023-ban 5322 szavazattal a Szekszárdi Remete Berkenye nyerte, a Hős Fa címet a Győrszentiváni tölgyes tudhatja magáénak, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig az újtikosi „Százéves” fűzfa érdemelte ki. A szervezők tájékoztatása szerint idén 21 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 9 döntőst, melyekre a közönség online adhatott le szavazatot július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12762 szavazat érkezett.

A győztes Szekszárdi Remete Berkenye környezetét, mint a szervezők írják, átjárja a szakralitás. A mára már ritkának nevezhető házi berkenye természetvédelmi oltalom alatt áll.

A zsűri a győrszentiváni tölgyesnek ítélte a 2023-as Hős Fa címet. Az ottani általános iskola tanösvényt helyezett ki, hogy bemutassa a terület értékeit, a tavalyi évben pedig a tölgyest helyi jelentőségű, védett természeti területté nyilvánították.

A különdíjas fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetében. Több generáció élvezhette a göcsörtös fűzfa nyújtotta árnyékot, rengetegen másztak fel rá, önfeledt játék helyszíne még ma is.

Az Év Fája verseny szervezői közzétették a döntősök listáját is helyezési sorrendben:

1.hely Szekszárdi Remete berkenyéje-5322 szavazat

2.hely A győrszentiváni tölgyes-3934 szavazat

3.hely Az öreg vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája-1106 szavazat

4.hely Az újtikosi százéves fűzfa-801 szavazat

5.hely Az Olimpia park platánja-680 szavazat

6.hely A Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe-443 szavazat

7.hely Sajóörösi törökmogyorófa-200 szavazat

8.hely A tiszaigari Mátyás király fa- 155 szavazat

9.hely A Szabadkikötő platánja-121 szavazat

„A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében.” Év Fája Magyarország