Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL)  augusztus 8-14. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott. Az egyenruhások Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végeztek, így Tolna megyében is.

A kampány – a legfőbb baleseti ok – a gyorshajtás kiszűrésére irányult. A sebességellenőrzések legfőbb célja az, hogy a sofőrök tartsák be a közlekedési szabályokat, és ezáltal javuljon a közlekedésbiztonsági helyzet.

A Tolna megyei rendőrök az egyhetes fokozott ellenőrzés alkalmával 212 gyorshajtót szűrtek ki a forgalomból. A sebességtúllépőkkel szemben 112 esetben helyszíni-, 46 esetben pedig – nagyobb mértékű gyorshajtás esetén – közigazgatási bírságot szabtak ki.

Az egyenruhások 54 esetben az objektív felelősség elve alapján tették meg  a szükséges intézkedéseket a jogsértők szankcionálására.

Alkohol is volt a palettán

A Tolna megyei rendőrök két sofőr ellen is büntetőeljárást kezdeményeztek. Egyikük ittasan, vezetői engedély nélkül közlekedett, másikuk bódító szer hatása alatt ült a volán mögé úgy, hogy tudta, jogerősen eltiltották a vezetéstől.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hogy mindenki hazaérjen!