A szakember szerint a főnök-beosztott viszony alapjaiban határoz meg egy munkahelyet, ezáltal semmiképp sem elhanyagolható tényező.

Egyszerű tény, hogy a legtöbb ember a munkahelyén tölti az ideje nagy részét, ám ha nem a számunkra legideálisabb helyen dolgozunk, mindez a lelkiállapotunkra és az egészségünkre is negatívan hathat, amely által felvetődik a kérdés, vajon váltani kellene-e.

Sir Cary Cooper, a Manchesteri Egyetem szervezetpszichológus professzora azt mondta, az embernek két kérdést kell megválaszolnia, hogy biztonsággal eldönthesse, eljött-e az ideje a váltásnak.

Majd kifejtette, miszerint sokat számít, milyen a főnök, mert ha mindent kontrollálni akar, és nem hagy teret a beosztottjainak, hogy önállóan és nyugodtan végezhessék a dolgukat, az rossz jel, ezért az első kérdés épp ehhez kapcsolódik.

Egy jó főnök mellett jobb a teljesítmény, egy rossz mellett elvész az önbecsülés
A professzor szerint érdemes elgondolkodni rajta, hogy vajon mi történne, ha beszélnünk kellene a főnökünkkel a problémánkról, s a legfontosabb: hogyan reagálna, ha a saját szerepével kapcsolatos visszajelzést kapna egy alkalmazottjától?

Ha a főnök egy ilyen visszajelzés alapján nem változtatna, akkor kell feltenni a második kérdést, amely arra vonatkozik, lehetséges-e a munkahelyen belül váltani, például átmenni egy másik osztályra, ahol más a főnök?

Ha a válasz nem, akkor Cooper szerint ideje felmondani és új munkahelyet keresni, mert a rossz főnök „egy gyilkos”, aki megbetegíti a beosztottjait, de akár tönkre is teheti az életüket és a családjukat, hiszen az ember senkivel sem tud harmonikus viszonyban lenni, ha folyton a főnöke miatt aggódik.

„A főnök-beosztott viszony alapjaiban határoz meg egy munkahelyet. A jó főnök motivál és jobb teljesítményre ösztönzi a beosztottjait, akik elégedettek magukkal. A rossz főnök beosztottjai szoronganak, rosszul érzik magukat és nincs önbecsülésük”