Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Minden eddiginél többen utaztak tavaly a BAHART járatain

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel több, mint az utóbbi évtizedek rekord forgalmát bonyolító tavalyi év adata.
A forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1,46 millió utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között komppal. A társaság személyhajóin – a két új katamaránnak is köszönhetően – közel 19 százalékkal utaztak többen, mint az előző évben.

Minden menetrendi hajóútvonalon jelentősen nőttek az utasszámok.

A legtöbben, 250 ezren a Fonyód-Badacsony vonalon utaztak, míg a legjelentősebb, közel 40 százalékos növekedést a Balatonboglár-Révfülöp közötti járat érte el. A legtöbb utast az új Tomaj katamarán szállította.

A BAHART sétahajóira 200 ezren vettek jegyet, 36 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
A személyhajók összesen 44 ezer kerékpárt szállítottak a kiemelt, kerékpárbarát útvonalakon, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest.

 

A 2025-ös év kedvezményei szerint a kompközlekedésben január 1-jétől díjmentesen utazhatnak a 14 év alattiak, a nyugdíjasok, a 65 év felettiek és a nagycsaládosok, továbbá 50 százalékos kedvezményben részesülnek a 14-25 közötti fiatalok és a közalkalmazottak.

A társaság a március végén induló menetrendi hajózási szezonban csökkenti a családi jegy árát és kibővíti azok körét, akik élhetnek ezzel a lehetőséggel a személyhajóin. Csökken a kerékpárjegy ára és a digitális BAHART-kártya továbbra is kedvezményes kompközlekedést biztosít.
 

(Fotó: bahart.hu)