Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Mindenki a célt látja

Közös az akarat – ez hangzott el azon a sajtótájékoztatón, mely során ismertették a zöld város projekt részleteit. Gyurkovics János alpolgármester és Hámori Szabolcs, a közbeszerzésen nyertes HGT Invest Kft. tulajdonos ügyvezetője látták el kézjegyükkel a „Zöld város kialakítása” elnevezésű program kivitelezői szerződését.


"Négy hónap áll rendelkezésre, az idő rövidsége miatt pedig különösen fontos, hogy összefogással, a lehető legkisebb zökkenők mellett valósuljon meg a belváros felújítása"

– fogalmazott és egyben türelmet kért a város lakóitól Gyurkovics János, alpolgármester.

Hámori Szabolcs kiemelte, hogy "személyesen és a cég valamennyi dolgozójának, valamint alvállalkozóinak is presztízskérdés a program sikeres megvalósítása."

A kivitelezőnek két hektárnyi burkolatot kell felbontani és 1,5 hektárnyit újra letenni, számos utcabútort, játékelemeket és növényzetet kell telepíteni a következő hónapokban.

Július 10-én elkezdődik a munkaterületek átadása, 17-én pedig már dolgozhatnak a területen.

Bomba Gábor, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke is kiemelte az összefogás jelentőségét. "Közösen tárgyaltak az egyetemmel és elérték, hogy a focipályájukat az építkezés ideje alatt parkolóként használhassa a lakosság, amihez egy átjárót is nyitnak a Tinódi utca felől."

A Pénzügyi Bizottság elnökeként Máté Péter kiemelte mindenben segítik, támogatják a kivitelezőt, ez elengedhetetlen a sikeres beruházásért. Szót ejtett a a közelgő Szüreti Napokról. Mint fogalmazott "korábban volt már úgy, hogy a Béla teret újítottuk rendezvény idején, akkor is meg tudtuk oldani sikeresen a problémát és bízunk abban, hogy ez most is így lesz."

A munkálatok az alábbi négy részterületet érintik:

  1. A Liszt Ferenc téren a burkolatok és a zöldfelületek teljes egészében megújulnak.
  2. A Liszt Ferenc tér – Luther tér közötti térsoron, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti térrel, ahol a burkolatok cseréje, zöldfelületek megújítása és növelése, játszótér építés, térrendezés, valamint a Prométheusz park szökőkútjának felújítása történik.
  3. A Luther téren a jelenlegi park bontása után sétány- és térburkolat kialakítása valósul meg, a zöldfelületek megújítása mellett számos új bútorzat is kihelyezésre kerül.
  4. A Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületei közötti terek felújításában a következők valósulhatnak meg:

 

  • Járdák burkolatcseréje és zöldfelületek felújítása
    A Kölcsey lakótelep új „fitness parkja” az Augusz Imre utca 3-4 szám közötti területen a régi sportpálya helyén valósul meg.
    A Kölcsey lakótelep játszótere megújul és bővül.
    A Wosinsky Mór lakótelep játszótere korszerűsödik, sportpályája megújul.

 Fontos a folyamatos tájékoztatás

A sajtótájékoztató résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták a lakosság tájékoztatásának fontosságát. A látványtervek a www. szekszard.hu/hu/zold-varos oldalon megtekinthetők. A kivitelezési munka előrehaladásáról tájékoztatást a www.szekszard.hu honlapon, valamint a Facebookon Szekszárd Város Hivatalos Oldalán nyújtunk, hetente aktualizálva azt.

Aki közvetlenül szeretne értesülni a beruházás előrehaladásáról, elektronikus tájékoztatást is kérhet. Ehhez e-mail elérhetőségét küldje el a zoldvaros@szekszard.hu címre és a jövőben a Hivatal elektronikus levélben tájékoztatja a kivitelezés részleteiről!