Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

“Az inka romváros területén kialakítanak egy olyan területet, ami könnyebben megközelíthető lesz fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak és látássérültek számára.”

Mindezt a perui kulturális minister, Leslie Urteaga jelentette be a napokban – idézi a Latina Press.

Mindemellett azt cáfolta, hogy “ismét fokoznák a napi látogatói számot”. Ésszerű kereteken belül kívánják visszahozni a bel-és külföldi turistákat.  

Eddig öt új útvonalat hoztak létre, és problémamentesen tudják fogadni a látogatókat.

A jelenlegi létszámkorlát napi 4044 látogató, és ennek még a 90 százalékát sem érték el, pedig főszezon van.

Urteaga kérte az idegenvezetőket és magukat a látogatókat, hogy tartsák tiszteletben a régészeti lelőhelyre vonatkozó szabályokat, előírásokat és etikai kódexet, ha a romvárosba látogatnak.

Tudtad?

A Machu Picchu a leglátogatottabb turisztikai célpont Peruban, melyet az UNESCO 1983-ban a Világörökség részévé nyilvánított, 2007-ben pedig a világ hét új csodájának egyikévé választottak.

Több mint 150 épület alkotja a Machu Picchut. Használatuk a templomoktól, szentélyektől, fürdőkig és lakóházakig terjedt. A Machu Picchuban több mint 100 lépcső van, melyek legtöbbjét egyetlen kőlapból vágták ki.

A Machu Picchu eddig nem szenvedett károkat a Peruban  a földrengésektől. Két törésvonal tetején fekszik. A leírások szerint a kőművesek feltételezhetően úgy tervezték meg a kövek összeépítését, hogy azok kibírják a nagyobb földmozgásokat is, vélhetőleg ezért nem használtak habarcsot sem az építéshez, mert akkor nem tudtak volna mozogni a kövek és sokkal nagyobb kár keletkezik.