Szekszárd belvárosában pályaorientációs börze zajlik, melyet a Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium a Bezerédj István Technikum, valamint a Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola tart. A három intézmény még ma  mutatkozik be, és várja érdekes programokkal az érdeklődőket Szekszárdon, a Liszt Ferenc téren (az egykori Korzó áruház előtti területen). 

Csütörtökön 8 és 15 óra között lesz látogatható a rendezvény.

Forraszthatsz vagy kipróbálhatod a drónt is

A szakmasátrakban minden érdeklődő lehetőséget kap rá, hogy megismerkedjen az iskolák által oktatott szakmákkal, akár ki is próbálja egy-egy elemüket.

Használhatod a 3D nyomtatót, lézerpuskával célba lőhetsz, kipróbálhatod a drónt, valamint a 3D szemüveget is, továbbá forraszthatsz, szerelhetsz. Megismerheted a kereskedelem és a számvitel érdekességeit, megkóstolhatod a vendéglátó finomságait.


A résztvevők saját képességeiket is jobban megismerhetik, ha bekapcsolódnak egy kis játékba. Ezen felül találkozhatnak a bemutatkozó iskolák több diákjával, illetve oktatójával, tőlük is informálódhatnak a szakmákról, valamint válaszokat kaphatnak a szakképzés új rendszerével kapcsolatos kérdéseikre.

(fotók: a résztvevő iskolák közösségi oladala)