Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban. A Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi és Fischer Annie – ösztöndíjas tehetségek huszonhat ingyenes minikoncertet adnak.

A minikoncerteken Mozarttól Csajkovszkijig, Gershwintől John Lennonig szólalnak meg zeneszámok, emellett kelta népzenét is játszanak majd a BFZ művészei 

– közölte a zenekar.

Eszmecsere a lehetőségekről

November 17-én, a  csütörtöki megnyitó után a kultúra és a fiatal közönség kapcsolódási lehetőségeiről beszélgetnek majd az érdeklődő közönséggel. 

A fórumon részt vesz Kiss-Kozma Georgina (Mathias Corvinus Collegium), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (Jurányi Inkubátorház), Szálka Zsuzsanna (Magyar Zene Háza) és Varga Nikoletta (Nemzeti Táncszínház).

A zene éjszakája az év zenekarának választott Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. közös rendezvénye, melynek a koncerteknek az ISON kulturális központ, a Béla Bár, a Hadik Kávéház, a Szatyor Bár, a Három Holló Kávéház, a Moha Café, a Lumen Kávézó, valamint a Kelet Kávézó és Galéria ad otthont.