Kezdőlap TOLNA Tolna - Közélet

Nehéz volt a történelem

Fotó: Szilasi Szabolcs

A hét közepével folytatódott az érettségi, ma a történelemre került sor. Az országban összesen 66 ezren ültek be az iskolapadba reggel kilenc órakor, hogy középszintű vizsgát tegyenek. A tegnapi matematikánál arányaiban sokkal többen, nyolc ezren emelt szintűztek. Feladatmegoldásra ismét három órát lehet rászánni. Nem jött be a szekszárdi diákok számítása, sokan tippeltek Hunyadira, aki mindössze egy három pontos feladatban tette próbára a fiatalok felkészültségét. Nem volt könnyű a történelem, a feladatsor kitalálóinak sikerült magasra tenni a mércét és nehezebb esszétémákat válogatniuk. Szerdán is értékeltek a szekszárdi diákok.

Fotó: Szilasi Szabolcs

„Nem volt túl nehéz, de olyan könnyűnek sem mondanám. Átlagosnak lehetne jellemezni az előző évek alapján. Végeredményben jól sikerült.”

Mondta el rövid összegzésében az a fiatalember, akivel már tegnap is összefutottunk. Holnap nem vizsgázik, mert előre hozott formában korábban teljesítette. Legközelebb jövő héten vár rá a biológia emelt szinten. Az előtte lévő időt felkészülésre szeretné fordítani, elmondása szerint a következő egy hétben lesz is ideje foglalkozni vele.

„A teszt része nem volt nagyon vészes, viszont az esszétémák nem voltak olyan barátiak. Könnyebbre számítottam vagy legalábbis más témákra. Nagyon reménykedem egy négyesben. Annak nagyon örülnék és szerintem meg is lesz.”

Fotó: Szilasi Szabolcs

A diáklány kifejezetten számított esszétémaként Hunyadira. Nehezményezte, hogy a vele kapcsolatos feladatmegoldás csupán három pontot ért. A véleményéből azért érezhető, hogy készült a vizsgára és számít a jó érdemjegyre. Borúlátóbb volt mellette álló barátnője, aki a feladatsor teszt részét szintén még jónak értékelte:

„Rosszabb lett, mint amire számítottam. A teszt szerintem diákbarát volt, de az esszéfeladatok közül egyik sem passzolt nagyon az elképzeléseimhez. Meglátjuk, egy négyes jó lenne, de hármast várok.”

Örömmel újságolták a barátnők, hogy mivel nyelvből előre hozottan vizsgáztak, számukra véget ért az érettségi. Jöhet a pihenés – nyugtázta egyikük.

A barátnőinek írt éppen egy lány, amikor odaléptünk hozzá. Szívesen mesélt a történelem érettségin szerzett tapasztalatairól. Miközben nagyon kedvesen és szerényen nyilatkozott, érződött rajta a rengeteg készülés és elhivatottság. Természetesen ő és diáktársai is találgatták, hogy mik lehetnek majd az esszétémák. Felmerültek Magyarország nagy uralkodói, köztük a már többször emlegetett Hunyadi is.

Fotó: Szilasi Szabolcs

„Az esszétémáknak nem nagyon örültem, kicsit könnyebb témákra számítottam. Nem igazán néztem át ezt a részt bízva abban, hogy nem ezekre kérdeznek rá. A rövid esszéknek örültem, amiket elég jól ki lehetett fejteni. Magyarország három részre szakadását választottam a hosszúnak. Kicsit nehéz volt a felsorakoztatott szempontok alapján kifejteni, de remélhetőleg azért jól sikerült. A teszt részét is egy kicsit nehezebbnek találtam, de jól megoldható volt. A történelematlasz nagy segítség volt és reménykedem abban, hogy jól sikerült minden. Ötösre pályázom, de ha négyes, akkor sem leszek nagyon csalódott.”

Félelemmel vegyes érzésekkel várja a holnapi emelt szintű vizsgáját angolból. Reménykedik, hogy éppúgy jól fog sikerülni, mint a mai történelem, hiszen fontos számára a megszerezhető plusz 50 pont.

Fotó: Szilasi Szabolcs

„Szerintem sem voltak könnyűek az esszétémák, bár én a tegnapi matek érettségi után nem számítottam olyan könnyűre. Meglátjuk, hogyan sikerül. A feladatsorban voltak egészen korrekt feladatok, amiket többször is átnéztem, de előfordultak nagyon nehezek is, amiknél igazából csak tippelni tudtam.”

Ha minden jól sikerül, tanulmányait Budapesten folytatja pénzügy és számvitel szakon. Az esszétémák okozták a barátnőjénél is fejtörést, akiben a jövő egyik lehetséges építészmérnökét tisztelhetjük.

„Tényleg nagyon nehéz volt, de próbáltam kihozni magamból a legtöbbet.”

Mindegyikőjük bizakodott az előzetesen remélt esszétémákban, de akkora volt a választék, hogy bármi előfordulhatott – összegeztek.

Fotó: Szilasi Szabolcs

„Közepes nehézségű volt a vizsga, amire nagyjából számítani lehetett. Az esszétémák kicsit könnyebbek lettek a tavalyiakhoz képest.”

Mondta az elmúlt napok alkalmainak egyik fiú társaságának egy részéből valamelyikük. Nekik nem okozott meglepetést a mai vizsga, éppen ellenkezőleg.

„Kijöttem másfél órával előbb, szerintem nem volt nehéz. Szabadidőmben élvezek történelmet tanulni.”

Röviden és tömören fejtette ki benyomásait a jó kedélyű fiatalember. Villamosmérnöknek megy, a történelem megmarad továbbiakban a hobbijának. Mert szereti. De kiemelte, hogy csak alapszinten.

„Az esszék könnyebbek voltak, mint a teszt kérdések. A hosszabb, kifejtősebb feladatok adták fel a leckét.”

A fiúk mindannyian előrehozott vizsgát tettek nyelvből. Meglepő tapasztalat, hogy a megkérdezettek szinte mindegyike így nyilatkozott és mostanra már nem kell törődniük az általában sok gondot okozó idegen nyelvvel.

Fotó: Szilasi Szabolcs

Ismerősként tért vissza a Garay János Gimnázium falai közé egy egy fiatal, hogy szintemelő érettségit tegyen. Rutinos érettségizőként némileg eltérő véleményt fogalmazott meg a vizsga nehézségéről, mint többi diáktársa. Az emelt szintű érettségi időben és felépítésében is eltért a középszintűtől. Ő a Szovjetúnió gazdaságát, a tizennyolcadik századi magyarországi demográfiát elemezte, valamint a nyugati és a keleti egyházat hasonlította össze egymással. Nem meglepő, hogy a kérdésünkre, hogy milyen jegyre számít, azt válaszolta, hogy az ötösért jött.

„Emelt szintű történelem érettségit írtam. Ez egy szintemelő volt, már egy érettségin túl vagyok. Az első része a vártnál nehezebb volt. Sokkal több tárgyi tudást igényelt, mint forráselemzést, ami az előző években inkább jellemző volt. Viszont az esszékkel kapcsolatban azt gondolom, hogy olyan témák voltak, amik alapvetőek, így egyáltalán nem okozott nehézséget. Az esszék elég jól sikerültek, az első felét most nem tudnám megmondani, de végeredményben a négyes és ötös lehet valahol.”

Fotó: Szilasi Szabolcs

Néhányaknak tehát már ma véget ért az érettségi. Együtt örülünk velük és egészséges izgalommal teli várakozást kívánunk, míg kiderülnek az érdemjegyeik.

(Rebekával sajnos nem találkoztunk. Mivel a szemeiből látszott, hogy minden alkalommal egy emberként aggódott az összes érettségizőért, szívből reméljük, hogy remekül tudta teljesíteni a történelem érettségit.)

Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs
Fotó: Szilasi Szabolcs