Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jogsi nélkül vezetett a 16 éves kamasz. A Szekszárdi Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat ellene.  
A 2023. február 17-én jogerőre emelkedett határozatával nyolc hónapra eltiltotta a vádlottat minden, engedélyhez kötött közúti jármű vezetésétől.

Ez sem tartotta vissza 

A fiatalkorú vádlott az eltiltásról tudva, annak tartama alatt, 2023. május 23-án Pörböly lakott területén belül úgy vezetett egy személygépkocsit, hogy a fenti eltiltás hatálya alatt állt.

Vagyis megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes vezetői engedéllyel vagy az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal rendelkezik.

A büntetlen előéletű, két éven belül több közlekedési szabálysértést elkövető fiatalkorú vádlottal szemben a járási ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)