Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya

A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők célja, hogy megőrizzék ezt a különleges fürdőkultúrát, és idővel az UNESCO nemzetközi elismerését is elnyerjék.

A kezdeményezést a Rudas Nők Társulása és a Rudas Polgári Kör indította el. A hagyomány a török hódoltság koráig nyúlik vissza, és ma is több száz fős, különböző korú és hátterű közösség ápolja.

A Rudas fürdő kijelölt női és férfinapjain a vendégek a fürdő által biztosított pamutvászon fürdőkötényt viselnek. Ez a sajátos forma a gyógyvíz használatát, a pihenést és a közösségi együttlétet ötvözi. A kezdeményezők szerint a kötény mérsékli az öltözködésből fakadó társadalmi különbségeket, a medencetér pedig diszkrét, felszabadító környezetet biztosít.

A szeparált fürdőzés lehetősége az elmúlt évtizedekben fokozatosan visszaszorult Budapesten: a Rác és a Király Gyógyfürdő bezárt, a Gellértben pedig 2013-ban megszűnt a nemek szerinti elkülönítés. A hagyomány így a Rudasban maradt fenn.

Budapest 1934-ben kapta meg a fürdőváros címet, amely a főváros termálvízkincsét és fürdőkultúrájának jelentőségét ismerte el. A nemzeti jegyzékbe kerülés a kötényes fürdőzés hosszú távú megőrzését és a budapesti fürdőkultúra népszerűsítését szolgálja.