Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Nincs más alternatíva

Együtt kell élnie a társadalomnak a tudománnyal. Kutatás és oktatás a szinergiák jegyében Szekszárdon címmel rendeztek szakmai konferenciát a KPVK szekszárdi campusán.

Megünnepelték a tudományt

A magyar tudomány ünnepe programsorozathoz kapcsolódó tanácskozás fókuszába a tudomány változó szerepe és az erre reflektáló felsőoktatási kutatási stratégia került.

A nagyszámú érdeklődő elsőként Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán "A Nagy Tudomány modell tanulságai a digitális kultúrában" című nyitóelőadását hallgathatta meg, majd az egyes kari kutatóközpontok érdekesebb kutatási projektjeivel ismerkedhettek meg Dr. Zádori Iván, Prof. Dr. Nemeskéri Zsolt, Marosi László, Dr. Bús Imre és Dr. Gyurok János prezentációi keretében.



A konferencia záróprogramjaként Varga Rita és Hizsnyik Dénes tájékoztatást adott a Dargay Lajos művészeti kutatócsoport munkájáról, majd "Játékos nevelés a környezetért és az emberért" címmel interaktív játékbemutatóra került sor Prof. Dr Klein Sándor vezetésével.

Az ünnepi konferencia délutáni programjaként Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán és Hangyel Orsolya művészettörténész megnyitotta a Fény/Ritmus/Változás: Dargay reflexiók című kiállítást, amelyen a kar környezetkultúra szakos hallgatóinak műveit tekinthették meg a látogatók.