Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton. Az egész napos programban az állatkert új tanévre összeállított zoopedagógiai kínálatát ismerhetik meg a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok.

A fővárosi állatkert minden év augusztusában közzéteszi a szeptembertől kezdődő tanévben elérhető pedagógiai lehetőségeket, amelyeket sok közoktatási intézményhez közvetlenül is eljuttatnak. Ez a pedagógiai kínálat egyrészt az óvodások, illetve általános és középiskolások tanulmányi csoportjai számára szervezett foglalkozásokból, tematikus vezetett sétákból áll. A foglalkozások témaköre természetesen illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, egyúttal pedig a különböző korú gyerekek, fiatalok élettani sajátosságaihoz is.

Az érdeklődő pedagógusoknak a nyílt napon a kert zoopedagógusai élőben is bemutatják az Állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket.

A nyílt napon előzetes regisztrációval lehet részt venni.