Ezúttal egy 48 emeletes felhőkarcolót választott a párizsi üzleti negyedben, amellyel célja is volt.

A francia pókemberként ismert mászó, Alain Robert azzal ünnepelte 60. születésnapját, hogy bármiféle biztonsági felszerelés nélkül megmászott egy 48 emeletes felhőkarcolót, a Tour TotalEnergiest, amely a párizsi üzleti negyedben található.
„Azt az üzenetet szeretném átadni az embereknek, hogy ha valaki 60 éves, az még nem jelent semmit. Ilyenkor is lehet sportolni, aktívnak lenni és elképesztő dolgokat csinálni” – nyilatkozta a Pókember.

Nem sokkal azután, hogy felért az épület tetejére, állítólag le is tartóztatták, ez azonban nem az első alkalom volt, hogy megmászta a Tour TotalEnergiest, ugyanis a Defense 92 hírportál szerint ezt már többször is megtette, legutóbb mindössze 60 perc alatt.
„Néhány évvel ezelőtt ígéretet tettem magamnak, hogy amikor 60 éves leszek, újra felmászok a felhőkarcoló tetejére, mert ez a kor a nyugdíjba vonulást szimbolizálja Franciaországban, ezért arra gondoltam, hogy jó húzás lenne” – tette hozzá a férfi.

Ám elmondása szerint nem ez volt az egyetlen célja a mászásának, mivel a globális felmelegedésre is szerette volna felhívni a figyelmet, amelyet korunk egyik legfontosabb témakörének tekint.
Alain Robert világszerte ismert a vérfagyasztó akcióiról és az ezt követő letartóztatásairól, mivel számos híres épületre is felmászott már előzetes bejelentés és engedély nélkül, a legnagyobb dobása pedig a 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa volt.