Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Olcsóbb lett a lakásbiztosítás, nőtt a védelem

Enyhén csökkentek a lakásbiztosítások díjai, miközben nőtt a biztosítók által vállalt kártérítési összeg. A változásban fontos szerepet játszott az idei tavaszi lakásbiztosítási kampány és a biztosítók egyéves díjkorlátozása.

Március végén az átlagos éves lakásbiztosítási díj 64 200 forint volt, ami 0,3 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél. Közben az átlagos biztosítási összeg egy év alatt 9 százalékkal emelkedett, vagyis az ügyfelek változatlan vagy alacsonyabb díjért nagyobb fedezetet kapnak, derül ki a Magyar Nemzeti Bank első negyedéves Lakásbiztosítás-indexéből.

A március–áprilisi kampányban mintegy 311 ezer szerződés mozdult meg. Több mint 146 ezren új biztosítást kötöttek vagy másik biztosítóhoz szerződtek át, míg sokan kedvezőbb feltételekkel módosították meglévő szerződésüket.

Az MNB szerint a verseny erősödését mutatja, hogy a kisebb biztosítók az új szerződések közel felét szerezték meg. Közben tovább nő a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások száma is: április végére már csaknem 110 ezer ilyen szerződés volt érvényben. 

Ezek átlagosan kedvezőbb díjat és a jegybank szerint összességében magasabb szolgáltatási színvonalat kínálnak a hagyományos lakásbiztosításoknál.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank
Illusztráció: Pexels