Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Részlegesen le kellett bontani egy evangélikus templomot, amelynek tornya a közelmúltban lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt megsüllyedt.

December 15-én még csak egy éles, függőleges irányú repedés vált láthatóvá a löszös talajra épült templom falán, három nappal később viszont már 50 centiméteres rés tátongott a torony és a templomhajó között – olvasható a Magyarországi Evangélikus Egyház internetes oldalán.

Két statikai szakértő is megvizsgálta az épületet, és egybehangzó véleményük szerint nem volt más megoldás, mint a részleges bontás, melynek során a templomhajó gerincének magasságáig visszabontották a tornyot.

A beavatkozás szükségszerű volt, mert a templom közvetlen közelében két családi ház és egy tésztaüzem található, ezeket is veszélyeztette volna egy esetleges beomlás.

Ficzere Ilona, a felekezet országos irodája építési, ingatlanügyi és műemléki osztályának vezetője szerint az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék és a templom körüli vízelvezetés elégtelensége játszott szerepet a veszélyhelyzet kialakulásában.

(Nyitókép: evangelikus.hu)