Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emberek százait verhette át az a 26 éves csarodai férfi, akit a szekszárdi nyomozók vettek őrizetbe a napokban a Mátrix projekt keretében.

A bíróság pedig letartóztatta. 
 


Emberek százait verhette át az a 26 éves csarodai férfi, akit a szekszárdi nyomozók vettek őrizetbe a napokban a Mátrix projekt keretében.
Egy tolnai férfi kérte a rendőrök segítségét 

A segítségkérés még tavaly történt. Úgy vélte, csalás áldozata lett. A sértett egy internetes adok-veszek oldalon akart egy játékkonzolt vásárolni. Az eladóval üzenetben mindent megbeszéltek. 

„A gyanútlan vásárló át is utalta a megadott bankszámlára a kialkudott összeget. Ezt követően azonban hiába várta a futárt, a termék soha nem érkezett meg, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eladó is elérhetetlenné vált”

– fogalmazott közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Röviddel ezután a sértett barátja is feljelentést tett, akit ugyanilyen módszerrel akartak megkárosítani, de ő nem utalta el előre a vételárat.

A szekszárdi nyomozók elkezdték felgöngyölíteni a szálakat

Sok érdekes dologra bukkantak. Körvonalazódott, hogy a csaló nemcsak Tolna vármegyei embereket vert át, hanem az ország számos pontján élőket. A módszer ugyanaz volt.

A nyomozók végül eljutottak egy 26 éves csarodai férfihez, aki feltehetően hosszú ideje abból élt, hogy másokat becsapott. Eddig több mint 40 sértettet hallgattak ki, akiket a csaló megkárosított.

A csalót a napokban fogták el

Eddig 48 rendbeli csalással vagy annak kísérletével gyanúsították meg. Őrizetbe vették, a bíróság idén január 18-án letartóztatta. A szekszárdi nyomozók tovább göngyölítik a szálakat, ugyanis a csaló feltehetően több száz embert verhetett át, mellyel az eddigi adatok szerint csaknem 6,4 millió forint kárt okozott. Intézkedtek a vagyonvisszaszerzés érdekében is a rend őrei. Vizsgálják továbbá azt is, hogy a férfinak voltak-e bűntársai vagy egyedül tevékenykedett.

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán, illetve itt és itt találnak.

(fotó: illusztráció, pixabay)