Budapesten fogták el azt a körözött, 26 éves felsőnánai férfit, aki többször ült volán mögé a vezetéstől eltiltás hatálya alatt Tolna vármegyében.Még 2024 novemberében indult egy eljárás a fiatalember ellen, aki akkor Bogyiszló térségében próbált elmenekülni az egyenruhások elől.
Már több eljárás folyt ellene
A Bonyhádi Rendőrkapitányságon kettő, a Szekszárdi és a Kalocsai Járásbíróságon egy-egy járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt keresték.
Néhány hónappal később, júliusban Szekszárdon vezetett megint, amikor a rendőrök próbálták megállítani.
A Palánki úton nagy sebességgel szlalomozva elhajtott, a 6-os főút kereszteződésén átvágva, majd a 63-as főúton száguldva egy mezőgazdasági területig ért, ahol szem elől tévesztették.
Az eltiltott sofőr továbbra sem változtatott hozzáállásán. Augusztus 27-én újra autóba ült, de a rendőrök újra kiszúrták és követni kezdték. Akkor is menekülőre fogta, és hosszas száguldás után egy bokros, gazzal benőtt területen hagyta hátra a kocsit. Az ámokfutás miatt közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult ellene újabb eljárás.
Szerepel még a bűnlajstromán egyedi azonosító jellel visszaélés és sikkasztás is. Egy alkalommal egy olyan rendszám nélküli autóval igazoltatták, amit elmondása szerint Bajáról kért kölcsön, de később nem szolgáltatta vissza a tulajdonosnak, hanem leadta hulladékként.
Járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt több hatóság is kereste a férfit, de többszöri idézésre sem jelent meg, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.
(fotó: illusztráció, pexels)