Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Országszerte emelkedinek az átlagos lakásbérleti díjak

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Országszerte fokozatos emelkedés tapasztalható a bérleti díjak területén, és ez a főszezonban várhatóan csak fokozódik – ismertette a Duna House közleményében. A jelenlegi bérleti piacon a kiemelkedően magas kereslet mellett a szűk kínálat és az egyre növekvő bérletidíjak a szokásosnál is jobban megnehezítik az egyetemisták számára az albérletkeresést.

 

A fővárosban továbbtanulóknak kell a legmagasabb költségekre készülniük, ahol az átlagos bérleti díj várhatóan 200 ezer forint fölé emelkedik majd, de a népszerű vidéki egyetemvárosokban is sok esetben csak több diák összeköltözésével mérsékelhetők a kiadások. Aki nem szeretne lakótársat, hanem önálló kislakást bérelne, annak az aktuális fővárosi kínálat alapján minimum a 130-150 ezer forintos bérleti díjjal plusz rezsivel kell készülnie – írták.

Az ingatlanpiaci szakértő cég felhívja a figyelmet, hogy a kiválasztott lakás bérleti díja ugyan a legfontosabb, de csak egy tétel a sok közül. Kiemelten fontos nem csak a lakásvásárlás, de az albérletkeresés során is, hogy az ingatlan milyen energetikai paraméterekkel rendelkezik és ennek megfelelően mennyi a havi energiafelhasználása.

Az energetikai tanúsításra vonatkozó szabályozás változása novemberben lép életbe, azonban még a nyáron vagy az ősszel kötött szerződések esetén, a jelenlegi előírás szerint a tulajdonosnak nem csak bemutatnia kell a bérlő számára az okiratot, hanem a bérleti szerződésben rögzíteni is kell az ingatlanról készült energetikai tanúsítvány számát – emelik ki. Érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről is, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat.