Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Sport

Összefogás a hátrányos helyzetű diákokért

A KSC idén is különleges karácsonyi jótékonysági kezdeményezést indít, amelynek célja, hogy a nehezebb körülmények között élő családoknak segítséget és örömöt vigyen a szeretet ünnepén. A klub számára évről évre kiemelten fontos, hogy a közösség erejét jó ügyek támogatására használja fel – idén pedig ehhez a TOTI, a KSC hivatalos mezszponzora is csatlakozik.

A gyűjtésben a Baka István Általános Iskola, a Babits Mihály Általános Iskola, a Dienes Valéria Általános Iskola, a Garay János Általános Iskola, a bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola vesz részt.

Szabó Noémi sportigazgató a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta: „Hiszünk a közösség erejében, és abban, hogy egyesületünk népszerűsége lehetőséget ad arra, hogy szélesebb körben tegyünk jót és segítsünk a nehezebb körülmények között élőknek” – fogalmazott. – „Számunkra a személyes példamutatás mindig fontos volt, és bízunk benne, hogy ehhez sokan csatlakoznak majd.”

A klub számára kiemelt cél, hogy a szurkolók és a város lakói is aktívan bekapcsolódjanak az akcióba. A KSC mérkőzéseire rendszeresen 500–1000 néző látogat ki, és a klub jelentős közösségimédia-jelenléttel is rendelkezik, így könnyen elérik azokat, akik eddig is lelkesen támogatták az egyesület ilyen jellegű kezdeményezéseit. A sportigazgató kiemelte:

„Szurkolóink minden esetben lelkesedéssel és nagylelkűséggel álltak mellénk, és bízunk benne, hogy most is sokan csatlakoznak majd ehhez a fontos ügyhöz.”

A kezdeményezés megvalósításában fontos szerepet vállal a TOTI is, amely a KSC hivatalos mezszponzoraként idén nemcsak támogatja az akciót, hanem aktívan csatlakozik is hozzá.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a TOTI ebben a szép ügyben is mellénk áll. Jelenlétük és segítségük természetesen nagy könnyebbséget jelent az akció során” – hangsúlyozta a sportigazgató.

Az adománygyűjtés keretében a klub minden apró figyelmességet hálásan fogad. A gyűjtéshez elsősorban iskolai tanszereket – például füzeteket, tollakat, ceruzákat, radírokat, vízfestéket, színes ceruzákat, filctollakat, tornazsákot, uzsonnás dobozt vagy kulacsot –, édességeket, higiéniai kiegészítőket, valamint jó állapotú meleg téli kiegészítőket, többek között sapkát, sálat és kesztyűt várnak. Emellett olyan kisebb ajándékok is érkezhetnek, mint társas- és kártyajátékok, könyvek, foglalkoztató füzetek vagy kulcstartók.

(Fotó: Careersport)