2 hét

Több mint háromszázan vettek részt a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság virtuális térben tartott konferenciájához. Ez már a hatodik Polgári Védelmi Munkaműhely elnevezésű rendezvényt. 

 
Dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyhelyzet-kezelés Főosztály vezetője a HUNOR törökországi bevetésének tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. Folytatásként a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar adjunktusa, Dr. Varga István tartotta meg előadását a „Túlélő áldozatok segítése a kiterjedt katasztrófák bekövetkezésekor” címmel. Őt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar doktorandusza, Molnár András követte a „Társadalmi sérülékenység és társas támogatás katasztrófák sújtotta közösségekben” című prezentációjával.

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok „Az éghajlatváltozásból adódó új katasztrófavédelmi kihívások, regionális rezilienciaépítés” témakörben, ötödikként pedig a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karról Prof. Dr. habil Nemeskéri Zsolt „Kizökkent világ – a kiszámíthatatlanság hatása a zöld filozófiára és a fenntarthatóságra” témakörben osztotta meg a tapasztalatait a hallgatósággal. Őket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja, Dr. Cimer Zsolt követte, aki az éghajlatváltozás, víztudomány és a jövő képzései témakörökben osztotta meg gondolatait az online térben.



A Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról Ménesi Zoltán tűzoltó alezredes és Galiba Gábor tűzoltó alezredes „Innováció az ifjúságfelkészítésben, a digitális oktatás tapasztalatai”, míg a Pécsi Tudomány Egyetem Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központjából Dr. habil. Tibold Antal „Internet-függőség: a XXI. század orvosi kihívása” címmel tartotta meg előadását. A soron következő témákban, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok és Kiss Péter tűzoltó alezredes az „Innovatív kezdeményezés a katasztrófavédelemben – az Interreg Central Europe LOCALIENCE projekt bemutatása” címmel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karáról Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy a „Védelmi és biztonsági igazgatás új szempontok szerint” címmel adta elő prezentációját.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának további előadói következtek: Dr. Ambrusz József tűzoltó ezredes a „2001. évi tiszai árvíz során károsodott települések helyreállításának és újjáépítésének tapasztalatai” című, míg Dr. Teknős László tűzoltó őrnagy a „Mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeinek elemzése a katasztrófakockázatok csökkentése érdekében” című előadását hallhatták a konferencia résztvevői.

Marc Nas a CERN tűzoltóságának tűzoltóparancsnok-helyettese az „Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) – Katasztrófavédelmi feladatok high-tech nemzetközi tudományos környezetben” címmel, míg Finnországból Teemu Lahteenmaki EU polgári védelmi szakértő a „Romosodott épületek statikai vizsgálata rendkívüli körülmények között” címmel tartotta meg előadását. Zárásul Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese a Védelem Tudományt, a katasztrófavédelem szakmai, tudományos online folyóiratát mutatta be az érdeklődőknek. 

A rendezvényt Dr. habil. Zádori Iván, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar tudományos és kapcsolati dékánhelyettese zárta, aki megköszönte az előadók munkáját és az érdeklődők részvételét.

(Fotó: Tolna VMKI)