Március huszonnegyedikén a virtuális térben tartotta konferenciáját a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Szekszárdon, a közelmúltban átadott Tudásközpont biztosította a helyszínt a VII. Polgári Védelmi Munkaműhelynek, amely megnyitóján Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte az előadássorozat résztvevőit. A nemzetközi előadókat is felsorakoztató online értekezésen több, mint háromszázan vettek részt.

  • A tudományos konferencia a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, Kiss Péter tűzoltó alezredes és dr. Nagy Attila Ádám tűzoltó százados előadásával vette kezdetét, akik a „Természet alapú megoldások a vizek kártételei elleni védekezésben” elnevezésű tréningük tapasztalatait osztották meg a résztvevőkkel.  

Folytatásként a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, Dr. Domján Gábor tűzoltó alezredes tartotta meg előadását „A kommunikáció jelentősége és kihívásai az EU Polgári Védelmi Mechanizmusában” címmel. 

Őt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Dsupin Gyula tűzoltó alezredes követte az „EDERA vízkárelhárítási munkaműhelyen bemutatott (Brüsszel) fejlesztések és együttműködési feladatok feldolgozása” című prezentációjával.

  • A negyedik előadáson a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszékéről Dr. Ambrusz József tűzoltó ezredes „A polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó szabályok változásai és katasztrófavédelmi vonatkozásai a védelmi és biztonsági reformtükrében” témakörben, ötödikként pedig a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról Csepi László tűzoltó ezredes „A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség magyar-szlovák INTERREG projektje.” témakörben osztotta meg a tapasztalatait a hallgatósággal.

Őket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságról Takács Gergely tűzoltó főhadnagy követte, aki a katasztrófavédelem vonatkozásában a magyar EU-elnökség eseményei és eredményeivel kapcsolatos gondolatait osztotta meg az online térben.

Nemzeti Közszolgálati Egyetemről Dr. Teknős László tűzoltó őrnagy előadásában az Európai Unió humanitárius és polgári védelmi segítségnyújtási kapacitását elemezte, különös tekintettel a COVID-19 járvány és az orosz-ukrán konfliktus kezelése kapcsán.

A nyitó előadást követően szintén a Vas vármegyei előadók következtek, Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, dr. Nagy Attila Ádám tűzoltó százados és Kiss Péter tűzoltó alezredes a „Többszörös veszélyek tréning” című előadásukat ismertették a hallgatósággal.

A konferencia első része a spanyol UME városi kutató mentőcsapat bemutatkozásával zárult. A hosszabb szünetet követően Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, Dr. Varga István és Dr. Kricskovics Antal „Tűzhalál esetek megelőzése” címmel tartották meg előadásukat.

  • A soron következő témákban, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karáról Dr. Koltai Zoltán, általános és oktatási dékánhelyettes „A falu- és tanyagondnokok képzése, lehetséges szerepük a települési reziliencia megteremtésében” címmel, Badacsonyi László, a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület elnöke pedig „Eltűnt személyek keresésének tapasztalatai” címmel adta elő prezentációját.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról Bán Attila tűzoltó ezredes, vármegyei tűzoltósági főfelügyelő a szabadtéri tűzesetek megelőzésének lehetőségeit, míg Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok általánosságban a megelőzés fontosságát hangsúlyozta gondolataiban.

Ezután a SARAID elnevezésű brit mentőszervezet bemutatkozása következett, amely szervezet tevékenységét egyik képviselője, Ed Watson foglalta össze.

Dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyhelyzet-kezelés Főosztály vezetője a nemzetközi kutatás-mentés aktuális helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket.

A Védelem Tudomány, a katasztrófavédelem szakmai, tudományos folyóiratában történő publikálás lehetőségeit Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese ismertette, majd végül, mint a konferencia főszervezője megköszönte az előadók munkáját és az érdeklődők részvételét.