A napokban megtartott Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének közgyűlésén két szekszárdi rendőrt is jutalmaztak. Dunaföldváron tartottak február utolsó hétvégéjén a polgárőrök értekezletet. A rendezvényen részt dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Szabó Csaba r. dandártábornok, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője is.

A közgyűlésen az éves feladatok meghatározása mellett elismeréseket is átadtak a polgárőrvezetők.

A polgárőrség és a rendőrség közötti kapcsolat fenntartásában végzett kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült dr. Joó Endre r. alezredes, Paksi Rendőrkapitányság volt közrendvédelmi-, jelenleg közlekedésrendészeti osztályvezetője, aki odaadó, elkötelezett munkavégzésével hatékonyan segíti a polgárőrség munkáját. A díjat Széles János a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke adta át.

A hosszú éveken keresztül kifejtett, polgárőrséget segítő tevékenységéért oklevélben részesült, Zsiga Péter r. őrnagy, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának kiemelt főelőadója. A díjat dr. Túrós András és Széles János adta át.