A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya is csatlakozott a május 17-re eső Magas Vérnyomás Világnapjához azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a betegség megelőzésének, korai felismerésének és kezelésének fontosságára, valamint a rendszeres vérnyomásmérés jelentőségére.
A hipertónia, vagyis a magasvérnyomás-betegség napjaink egyik leggyakoribb szív- és érrendszeri megbetegedése, amely világszerte emberek millióit érinti.
Magas vérnyomásról általában akkor beszélünk, ha a vérnyomás tartósan meghaladja a normál tartomány felső határát, vagyis értéke 140/90 Hgmm felett van.
A magas vérnyomás kezdeti stádiumban gyakran tünetmentes, ezért sokan nem is tudnak arról, hogy egészségügyi kivizsgálásra lenne szükségük.
A kezeletlen hipertónia azonban súlyos szövődményekhez vezethet
A betegség időben történő felismerése és megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű a betegek életminőségének és életkilátásainak javítása érdekében.Világ Liga 2017 óta minden évben meghirdeti a „Május a vérnyomásmérés hónapja” elnevezésű nemzetközi kezdeményezést a Hipertónia Világnapjához kapcsolódva. A program célja, hogy minél több, addig fel nem ismert hipertóniás beteg kerüljön az egészségügyi ellátórendszer látóterébe.
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai idén is aktívan csatlakoznak a kezdeményezéshez. A három hónapos kampány során céljuk, hogy minél több kormányhivatali dolgozó vérnyomását megmérjék, ezzel is támogatva a megelőzést és az egészségtudatos szemlélet erősítését. Ne várjunk a tünetek megjelenésére – mérjük rendszeresen vérnyomásunkat!
(forrás: Tolna Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály/fotó: illusztráció, pexels)






