Szigorúbb vagyonadó, még több katás

    A korábban jelzettnél szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót január 1-től – közölte a kormányfő országjárásának szolnoki állomásán. Magyar Péter azt mondta: 500 milliárd forint felett egy százaléknál magasabb is lehet az adó. Beszélt arról is, hogy a katás adózást a korábbinál szélesebb kör számára tennék ismét elérhetővé, emellett rendezni szeretnék a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is. Emiatt a KATA havi adóját emelni kell, ugyanakkor azt is tervezik, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra növelik.