Kis nosztalgia, megidézzük az idei Szekszárd Város Napja – Várostörténeti séta pillanatait. Az időjárás ugyan kicsit megtréfálta a szervezőket, de összességében egy jó hangulatú múlt idézés részese lehetett az a csoport, akik a Vármegyeházán gyülekezve várták Dr. Gere Lászlóné Dr. Vizi Márta régész főmuzeológus előadását.
Történelmi személyek, régészet, a múlt egy egy felejthetetlen pillére. Persze mindez séta közben. Ezen alkalmak azon túl, hogy hasznos, többek által talán ismeretlen információkkal látják el az érdeklődőket, mindig lehetőséget adnak arra, hogy közösséget kovácsoljon, közösségi élményt adjon a programon résztvevőknek.
S mint olyan, nagyon fontos, hogy a fiatalok is részeseivé váljanak, hiszen megismerni szülővárosunk történelmét az egyik legfontosabb feladat.
(fotók: Babits Mihály Művelődési Központ Facebook oldala)