Főszerepben a környezettudatos mindennapok, az egészséges életmód. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar és a Forgass a Földért Alapítvány aláírták stratégiai együttműködési megállapodásukat. Az aláírók Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán és Kindl Gábor, a világprogram alapítója és a Forgass a Földért Alapítvány elnöke voltak.
Prof. Karl Bardosh, Dr. habil Zádori Iván tudományos és kapcsolati dékánhelyettes és Prof. Dr. Nemeskéri Zsolt intézetigazgató, élőben jelentkeztek be New Yorkból.
Prof. Dr. Szécsi Gábor a PTE KPVK dékánja, aki számos módon segíti a program megvalósítását. Prof. Karl Bardosh, a New York University tanára, a kezdetek óta, művészeti vezetőként segíti a Shoot4Earth létrejöttét. Dr. habil Zádori Iván, a PTE KPVK tudományos és kapcsolati dékánhelyettese, és habil PhD Nemeskéri Zsolt, a PTE KPVK intézeti igazgatója szintén jelentős szerepet játszanak a programokban.
A következő években bővítik bázisaikat és önkénteseik körét. Magyarország mellett más bázisok is csatlakoznak, az első partner Los Angelesben lesz.
A cél, hogy a verseny valódi világjáték, egyfajta mozgalom legyen a környezettudatosságért
A magyar iskolák számára külön programot hirdettek, amely ösztönzi a kreatív gondolkodást és a környezettudatos szemléletmódot. Ingyenes filmalkotó műhelyek, mentorprogram és versenyek várják a diákokat, ahol a legjobb filmeket díjazzák.
- Március 22. – Tiszta vizet az egészséges világért!: Los Angeles ad otthont a 24 órás filmkészítő versenynek a Víz Világnapja alkalmából, felhívva a figyelmet a tiszta víz fontosságára. A filmek témája a vizeink védelme lesz.
- Május 13-24. – International Cell Phone Cinema Showcase Cannes A világ legjobb mobiltelefonos rövidfilmjei, köztük a Shoot4Earth legjobb alkotásai bemutatásra kerülnek a Cannes-i Filmfesztivál idején megrendezésre kerülő cell phone Show Case versenyen.
- Október 18. – Forgass az életért!: Ez a verseny az életmód és egészségmegőrzés témáját állítja középpontba, kapcsolódva a Földünkért Világnaphoz.
A filmkészítők számára kiemelkedő lehetőség, hogy alkotásaikat Los Angelesben és Cannes-ban is bemutathatják.