A III. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) idén harmadik alkalommal hirdette meg az országos szakmai megmérettetést az egészségügyi szakképzésben tanulók számára. 

"A versenyzők három fordulóban adnak számot felkészültségükről. Az iskolán belüli elődöntők egy interaktív verseny keretében, már tavaly, lezajlottak. A második rostát, a vármegyei döntőket január 27-én tartották"

írja oldalán a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház.

APécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola 13. évfolyamos, nappali tagozatos diákjai: Horváth Réka, Schuck Diána Pierina és Sütő-Matus Viktor János jutottak be, akik a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Skill-laborjában mérkőztek meg egymással az országos döntőbe jutásért.

A tanulók között sorsolással dőlt el a sorrend

Az idei versenyfeladat egy sérvműtétre váró beteg műtéti előkészítése volt. Az ágyban azonban most nem a Skill labor egyik szimulációs babája feküdt, a beteg szerepét a kórház egyik áplója imitálta. A kivitelezésnél így még nagyobb hangsúlyt kapott a beteggel való kommunikáció. A versenyzők dolgát nehezítette, hogy a sebészeti beavatkozást igénylő betegség mellett, a páciens más egészségügyi problémáit és segédeszközeit (cukorbetegség, hypertónia, túlsúlyosság, szemüveg, nagyothalló készülék) is figyelembe kellett venniük a feladat megoldása során. A kivitelezésre mindegyiküknek 30 perc állt rendelkezésére.

Az értékelés a MESZK országos elnöksége által készített adatlapon történt. Elbírálták a kommunikációt, a beteg és az eszközök előkészítésének szakszerűségét, pontosságát, a megfelelő dokumentálás folyamatát, a betegbiztonság és a higiénés szabályok betartását. Az ezekre adott pontszámok alapján dőlt el a helyezési sorrend.

"Sütő-Matus Viktor számára meglepetés volt a győzelem, hiszen ahogy elmondta, versenyhelyzetben neki nincs akkora rutinja, mint osztálytársainak, akik már többször vettek rész hasonló szakmai próbatételeken."

A vármegyei győztes, saját bevallása szerint általános iskolás korában „csak úgy „betévedt” az ápolói pályára egy nyílt napon és annyira megtetszett neki ez a közeg, hogy itt ragadt. Nagyon szereti az egészségügyi munkát, leginkább az motiválja, hogy segíthet az embereken. Jövő év áprilisában végez az iskola duális képzésén. Végső célja, hogy egyszer orvos legyen, de az iskola elvégzése után először a sürgősségi szakápolói végzettséget szeretné megszerezni.
 
Az országos döntő időpontját még nem hozták nyilvánosságra, egy azonban biztos: Sütő-Matus Viktornak elhivatottsága és érzéke is van a szakmához, így jó esélyekkel képviselheti Tolna vármegyét az országos megmérettetésen.

(forrás, fotó: tmkorhaz.hu)