Kezdőlap PROGRAMOK Szórakozás

Szállj fel magasra, Kóbor angyal, Ajándék

6 hónap
0:00
/
Szállj fel magasra, Kóbor angyal, Ajándék

Ki ne ismerné ezeket a dalokat. A szívbe markoló érzést, tovatűnt fiatalkorunk álmodozó napjait. De menjünk tovább. Egy zenekar, ami generációkat köt össze. PIRAMIS… 

Stúdiónk vendége volt az új felállásban húrok közé csapó együttes.

„Az új felállásban 14 éve játszunk együtt, a Závodi Jancsival mi vagyunk a régiek, az ős-Piramisból”

– kezdte a beszélgetést Köves Miklós Pinyó.

A beszélgetésnek persze apropója is van, a csapat megalapozza az advent idejét, a karácsonyvárás hangulatát a szekszárdiaknak. November 30-án elhozza a legszebb dallamokat.

„Vannak kedvenceink nekünk is, de el is várja a közönség, hogy a klasszikusok is felcsendüljenek. Így biztosan előadjuk majd a Becsületet, a Kóbor angyalt és a Szállj fel magasra című nótát. A sort természetesen karácsonyi dallal zárjuk"

– mondta a várható programról Nyemcsok János Csoki.

– Ez a másfél évtized pont azt hozta számotokra, hogy énekelnek a szülők és már a következő generáció, vagyis az ő kamasz gyermekük.  Ezt megélni milyen?

„Egyre jobban látom a nagyon nagyon fiatalokat, már 7-10 éves gyerekek is ott vannak a koncerteken. De nem csak hallgatják a koncertet, hanem énekelnek is. Ez fantasztikus érzés – mondja Csoki.

A csapat szerint a tapasztalat azt mutatja, van igény az élő zenére, jó lenne, ha az értéket közvetítő zenekarok nagyobb fellépési, megjelenési lehetőséget kapnának.  

A Piramis zenekar tagjai:
Nyemcsok János Csoki – ének
Závodi János – gitár
Köves Miklós Pinyó – dob
Vörös Gábor – basszusgitár
Nyemcsok Bence – billentyű, vokál
Szűcs Janó – gitár

 „Az Ossián zenekarral a kilencvenes években voltunk már Szekszárdon, szeretnénk itt többet játszani, jó idejönni"

– kapcsolódik a beszélgetésbe Vörös Gábor, aki gyermekként találkozott a Piramis kultuszával. – Amikor gyerek voltam megkerülhetetlen volt a Piramis. Én is találkoztam az őrületes rajongással, népszerűséggel, számomra is ők voltak a legjobb rock zenekar. Igazi jó, dögös , hard rock zenekar volt! Később ide bekerülni nagy megtiszteltetés volt!

A karácsonyi koncert meghozza az advent hangulatát

A tagok szerint most sem készülnek máshogy, mint mondjuk egy nyári fesztiválon. Hiszen mindig a maximumra törekednek, valahol minden találkozás a közönséggel ünnep.

S hogy mire készülhetünk a szekszárdi esten?

Másfél óra élményre, mely garantáltan felejthetetlen lesz majd.

„Másfél órát szoktunk játszani. Azt még fészkelődés nélkül végig ülhetünk, de Závodi Jancsival kicsit érettebbek vagyunk a csapatban és ennyi időt igazol a sportorvos is” – mondja nevetve Pinyó.

„Egy olyan csomagot hozunk, amiben mindenki megtalálja a kedves dalt” – ígéri Csoki.

Az Ős-Piramis 1979-ben volt Szekszárdon, azóta nem. Az új felállású csapat most van itt először.

„Török Ádival és a mini együttessel voltunk már itt bortúrákon, a gasztronómia és a zene összevonása egy nagyon szép kapcsolat” – Pinyó szerint, ezt pedig mi is valljuk.

„Maga a készülődés számomra a karácsony. Hogy mit vegyünk a gyerekeknek? Ez nekem már ősszel elkezdődik. Szeretem látni az arcokat, hogy vajon sikerül e meglepni őket? És a csendes nyugalom, amit hoz az ünnep, ezt nagyon szeretem" – merengett el Vörös Gábor.

S hogy mi az egyik és talán legfontosabb célja a zenekarnak? Dallamot, érzést, értéket adni…
apáról, fiúnak…
s így lesz örök a PIRAMIS!