Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

110 millió forintot fordítanak fogorvosi rendelő és szolgálati lakás kialakítására Nagymányokon 
TOP Plusz segítséggel.  A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatallal konzorciumi együttműködésben megvalósuló projekt tervezett befejezése 2024. november vége.

A beruházás Nagymányok Város egészségügyi ellátó rendszerének fejlesztését tűzi ki célul az önkormányzati tulajdonban lévő, József Attila utcai fogorvosi rendelő és szolgálati lakás korszerűsítésével. A projekt lehetőséget ad eszközbeszerzésre is valamint része egy szolgálati
lakás kialakítása az ingatlan keleti szárnyában.

Személyzeti öltözőt, WC-t és mosdót alakítanak ki és a villamos, illetve gépészeti felújításra is sort kerítenek. Egy kerékpártárolóval is gyarapodik a komplexum.

A projekt által a helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra tovább fejlődik, mely révén a betegellátást és a prevenciót megfelelő, modern környezetben végezhetik a szakemberek.