Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindhárom harmadik helyért küzdő csapat, a Szekszárd, a Sopron és a Pécs is nyert a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombati zárófordulójában.

Így a Szekszárd zárt harmadikként 

Az már korábban eldőlt, hogy a DVTK Hun-Therm az első helyen végez, az éllovas csapat az utolsó fordulóban éppen Szekszárdon vesztette el veretlenségét.


Az sem volt kérdéses, hogy a Győr lesz a második. Az első nyolc gárda a kedden rajtoló, két győzelemig tartó negyeddöntőben folytatja, míg az utolsó két csapat – a Szigetszentmiklós és a Cegléd – szintén két győzelemig tartó párharcot vív a kiesés elkerüléséért.

Eredmények:    

  • TARR KSC Szekszárd – DVTK Hun-Therm 81-
  • Sopron Basket-SERCO UNI Győr 75-74
  • E.ON ELTE BEAC – NKA Universitas Pécs 71-81

Az alapszakasz végeredménye:

  • 1. DVTK Hun-Therm
  • 2. SERCO UNI Győr
  • 3. TARR KSC Szekszárd