Idén 21. alkalommal rendezte meg a már hagyománynak örvendő kardiológiai konferenciát a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház I. Belgyógyászati Osztály és a CORA Közhasznú Alapítvány a Babits Mihály Kulturális Központban. A Szekszárdi Kardiológiai Napok négy év után tért vissza egy hosszabb kényszerszünet után és idén a Szívügyeink nevet kapta.

A konferenciát a kezdetekben Dr. Józan Jilling Mihály kezdte el megszervezni, pár évvel ezelőtt pedig Dr. Benczúr Béla osztályvezető főorvos vette át tőle a stafétabotot.

„Nagyon színes tematikát találtunk ki azért, hogy minél több orvost érdekelje és hát örömmel mondhatom, hogy nagyon sok szakterület képviseltetve volt. (…) A szívügyeink ugye azokat a témákat jelentik, amelyek nagyon nyomják a szívünket, nagyon foglalkoztatnak.” – osztotta meg velünk Dr. Benczúr Béla.

Az első blokkban az I. Balassa-fiatalok, azaz a 2022-es Balassa-nap díjazottjainak előadásait hallhatták a résztvevők. Ezután rendkívül sok témát érintettek az előadók. Szó volt például különböző beavatkozásokról, műtétekről, diagnosztikus vizsgálatokról vagy éppen a tumorokról.

Péntek délután a nőké volt a főszerep

A pénteki nap utolsó blokkja „Harc a női szívekért, a nők egészségéért” címmel próbálta megerősíteni, hogy a kutatások szerint a nőknél is a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálozási okok. Szó esett ezen felül a hipertóniáról, a nők cukorbetegségéről, a terhesség és a menopauza környéki időszak kardiológiai és érrendszeri veszélyeiről.

Nagy gond a túlsúly

A szombati nap az obesitasról, azaz a túlsúlyról szólt. Előadók sokasága hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyivel nagyobb a szívbetegségek kialakulásának kockázata a túlsúlyos betegeknél.

 

Kép: tmkorhaz