A tequilába rejtett skorpió vagy kígyó már nem meglepetés. De mi a helyzet a hangyás ginnel?
Három érdekes faktorról kell beszélnünk: az egyik a ginlepárlás művészetének újkori reneszánsza, a másik a hangyasav gasztronómiai értéke, illetve a piac telítettségét és marketingtevékenységet se hanyagoljuk el.
Az elmúlt 10-15 évben az egész világot tartja újra lázban a gin készítése, igazi menő dolog lett a fűszeres, jól keverhető párlattal dolgozni. Magyarországon az Opera Gin volt az első ilyen kezdeményezés, de az Agárdi Pálinka is gyártja a borókás italt, ismerjük a színezett Búzavirágot, a könnyedebbre vett Gay Hussart, a tokaji Seven Hillst, az elegáns Mrs. Millicentet is. Ezek pedig mi vagyunk, néhány kupicával, de Európától az Újvilágig mindenkit „megfertőzött ” a láz. Nagy a piac, sok a portéka, hatni kell a vásárlókra, akár extremitások árán is.
Valaha a világ legjobb és legnépszerűbb éttermében, a koppenhágai Nomában is bíbelődtek már hangyákkal, René Redzepi még élő hangyákkal is megtámogatta egy fogását, egy mexikói étteremkitelepülés során. A magyarázat egyszerű volt: a rovarokban található hangyasav adta az étel citrusosságát. Gondolhatjuk, hogy idegesítő úri muri ez, de a gasztronómia fejlődése és adaptálódása talán éppen a meghökkentő alapanyag-felhasználások miatt is annyira folyamatos.
Szóval itt is van a gin és a hangyasav, valamint egy ausztrál gyártó, aki kitalálta a Green Ant Gint, vagyis a zöld hangyákkal készülő röviditalt. Jól passzol a limehoz, korianderhez és a borókához a savanykásabb íz, amit az őshonos hangyafajból nyernek ki… de ha ez még nem lenne elég, természetesen ahogy a tequilák és mezcalok esetében mint marketingfogás, úgy a Green Ant Gin palackjába s kerülnek a rovarokból. Ebben az esetben viszont érdemes megkóstolni őket, mert nem dísznek várakoznak az üvegben.
