Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha Neked is van ilyen növényed és jól gondozod, bizonyára nem mondtunk újat. Hiszen megfelelő ápolás mellett akár 15-20 éven keresztül is a szobánk éke lehet, hónapokon keresztül.

 

Fontos!

Nem szabad zavarni rügyezés közben. Ilyenkor ne tedd egyik helyről a másikra és ne is forgasd el a cserepet, amiben van.A világos, napfényes, meleg helyeken érzi igazán jól magát. Tavasszal és nyáron kiteheted a szabadba, de kerüld vele a tűző napot. A legideálisabb hőmérséklet számára a 13 – 20°C. Amikor nem virágzik elegendő a 10-15°C. Csak alacsony hőmérsékleten alakulnak ki a bimbók.

Jobban bírja a vizet, mint a többi kaktusz

Sőt igényli is, de nehogy túl öntözd, mert a pangóvizet nem jól viseli. Szeptembertől elég kéthetente öntözni, de ha bimbókat kezd növeszteni akkor érdemes 2-3 naponta vizet adni neki.

Tudtad?

A karácsonyi kaktuszt nagyon gyakran összekeverik a húsvéti kaktusszal, főként virágtalan állapotban. Egyik lényeges különbség a szár, mert a húsvéti kaktuszé nem fogazott, hanem lekerekített szélű, és enyhén vöröses színű.

Egy biztos, ebben az adventi időszakban az egyik legpompásabb dekorációja lehet a lakásnak!