Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Titkos szavazással dőlt el, hogy kik lettek az „Év Művészei” a Filharmonikusoknál

A szavazás módja hagyományos, a díjazottakat pedig már korábban is méltatták. 

Bokor Pál és Kristófi Ágnes volt a legboldogabb

Mindkettő díjazott, újrázott. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az „Év legjobb zenekari művészének” Bokor Pál fagottművészt, szólamvezetőt ismerte el. 

"Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy zenésztársaimtól 2005 után immár másodszor kaptam meg az »Év zenekari művésze« kitüntető elismerést” 

– idézi a sajtó  Bokor Pált. 

A Nemzeti Énekkar elismerését a szoprán szólam tagjának, Kristófi Ágnesnek ítélte, így ő lett az „Év legjobb énekkari művésze”

„2008. januárjától vagyok tagja a Nemzeti Énekkarnak.Amikor mindannyian egymásra hangolódunk egy zeneműben, egészen kivételes pillanatokkal ajándékozzuk meg a közönségünket. Számtalan ilyen katartikus élményben volt részem, amiért hálás vagyok a sorsnak, hogy az énekléshez kanyarította az életemet. 2016-ban kaptam meg először az "Év Énekese" elismerést, ezért rendkívül megtisztelő, hogy 2022-ben újra bizalmat szavazott nekem a kórus. Hálásan köszönöm nekik!”

– fogalmazta meg gondolatait Kristófi Ágnes.

A díjat mindketten december 23-án a Müpában vehetik át.

(fotó: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)