Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

"Egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után"

– mondta Janasóczki Attila.   

A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak.

A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került.

Ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon

A helyszínre melegedőbuszt irányította, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott.

Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette.

Az MTI legfrissebb információja szerint 12 ember életét vesztette és legalább tizen súlyosan megsérültek

(forrás, fotó: mti/Máthé Zoltán)