Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Új díjat alapított a szekszárdi filmes

Újra forog a film! Szekszárd a villámfilmes versenyek szülőháza. Anno – 2004. május 1-én – pontosan 20 éve Kindl Gábor útjára indította a Digi 24 rövidfilmes versenyt, akkor még 3 perces alkotásokkal. Később az internet segítségével már az egész világot összekapcsolta a film nyelve. Jiří Menzel, Makk Károly, Jancsó Miklós, Karl Bardosh – mások mellett ők is a kezdeményezés mellett álltak.

(A kezdetek kezdetén)

Két verseny egyszerre

Az egyik kifejezetten Szekszárdról szól, Háry János városáról. 24 óra alatt filmetűdöket várnak a kiírók. A rajt április 27-én 10 órakor lesz, s a filmeket másnap 10 óráig kell beküldeni.  

A Forgass az életért, a Shoot4Life sikere után a klímaváltozás egészségre, életmódra gyakorolt hatásait bemutató filmet kell a verseny résztvevőinek elkészíteni – ez a másik kihívás.


A programba bekapcsolódnak a felvidéki televíziósok is, és a szándékot aláírásával erősítette meg Bíró Éva, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke, Bertók Mátyás a dunaszerdahelyi Bertók Videó producere és Kindl Gábor, a Forgass a Földért Alapítvány versenyigazgatója.

„Tisztelegve a Pro Urbe díjas szekszárdi pedagógus, iskolaigazgató, a kultúra követe előtt alapítottunk egy új elismerést. A Póla Károly díjat idén adjuk át először”

– fogalmazott Kindl Gábor.


(Jíri Menzel Oscar-díjas filmrendező is éveken át volt a játék zsűrijének elnöke)

„A kapcsolat az alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem között szorosabbá vált azáltal is, hogy a Forgass a Földért program az egyetem stratégiájának elemévé vált”

– emelte ki a kar dékánja Prof. dr. Szécsi Gábor.

(Megszólal: Kindl Gábor, Prof. dr. Szécsi Gábor, Bíró Éva, Bertók Mátyás)

(címlap fotó: Obsitos című játékfilm utolsó forgatási napján készített stábfotó)