Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Új helyszínen rendezik meg Debrecenben az Ünnepi Könyvhetet

Új helyszínen rendezik meg Debrecenben az Ünnepi Könyvhetet: az Aranybika Szállóban és az épület előtti téren június 10. és 14. között várják a látogatókat "Nyitott kapu – nyitott könyv" mottóval. Már hagyomány, hogy a debreceni könyvhét "városdiplomáciai esemény is", idén Újvidék a rendezvény vendége.

A rendezvényen a debreceniek összegyűjtve, tömbösítve kapják meg egy régió, jelen esetben Újvidék mestereinek írásait.
A vajdasági szerzők közül a cívisvárosba érkezik többek között Virág Gábor, írói álnevén Aaron Blumm, a Fórum kiadó korábbi vezérigazgatója, vajdasági magyar író, szerkesztő, Balázs Attila, a Magyar Fauszt és a Kinek Észak, kinek Dél szerzője, Fenyvesi Ottó, például a Halott vajdaságiakat olvasva kötet írója és Terék Anna költő, drámaíró a Jég című új kötetével.

A Könyvutca 15 standdal a belvárosi Aranybika Szálló előtti téren kap helyet, míg a könyvbemutatók, a különböző foglalkozások és az épülettörténeti séták az Aranybikán belül valósulnak meg.

? Az esemény író díszvendége Végel László Kossuth-díjas író, esszéista lesz, aki június 11-én 17 órakor nyitja meg a rendezvényt, majd vele is hallhatnak egy beszélgetést az érdeklődők.

A programok úgy épülnek fel, hogy a délelőtti idősávban a gyermekeknek kedveznek, míg a délutáni, kora esti órák a felnőtteknek szólnak majd.
Idén öt, Év Gyermekkönyve-díjas szerzőt hívtak meg, Nyulász Pétert, Zalka Csengét, Szabó Borbálát, Kiss Ottót és Molnár T. Esztert, de az eseményen részt vesz kiemelt vendéggént Bősze Ádám magyar zenetörténész is.

? Az idei ünnepi könyvhéten két debreceni fiatal szerző is debütál, Csizmadia Bodza Réka Indulat című verseskötetét, Horváth Adél Sok ördögök című regényét mutatják be.

A 97. Debreceni Ünnepi Könyvhetet Visky András Kossuth-díjas író, költő Illegalisták című regényének bemutatója zárja június 14-én, 18 órától.

 

(Illusztráció: Facebook – Méliusz Juhász Péter Könyvtár)