2 év

Hajnalban a  Bács-Kiskun Megyei Tevékenységirányítási Központból érkezett jelzés a Tolna Megyei Tevékenységirányítási Központba, hogy egy külföldi rendszámú teherautót akartak igazoltatni, de az a rendőri jelzésre nem állt meg,  követik, Tolna megye irányába haladnak.

4 óra 43 perckor a Szekszárdi Rendőrkapitányság Tolna Rendőrőrsének járőre jelentette, hogy Fadd, Tokaj utca végén (külterületen) megállításra kényszerítették a román hatósági jelzésű Peugeot Boxer típusú tehergépkocsit, melyben 13 fő migráns tartózkodik, az embercsempész elfutott.

6 óra 14 perckor kollégáink elfogták az embercsempészt, a férfi 21 éves moldáv állampolgár.

Török, szír…

A külföldiek közül négyen török, kilencen szír állampolgárnak vall

ották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.  

Az illegális migránsokat előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, majd meghallgatásuk után a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a sofőrrel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítanak. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.