8 hónap

A Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvénytermében gyűltek az énekesek, a közönség, no és a zsűri. Csötönyi Lászlónak, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális, Civil szervezetek és Marketing Bizottság elnökének köszöntője után, Bence Juhász, a Színművészeti Egyetem végzős hallgatója vette át a mikrofont. Bence, mint egykori „Tücsök” , a szervezők nagy családjának a tagja.


Közel száz produkció

Vagyis az ítészeknek volt dolga. A zsűri elnöke Nagy Anikó, Jászai Mari díjas színész-énekesnő, énekművész volt. A szakmai zsűri másik két tagja Pecze Zsófia zenetanár-énekes és Ábrahám Zsolt dalszerző-előadó, a társadalmi zsűriben Venter Mariann újságíró, Turányik Júlia művelődési szervező és Erdei Viktor foglalt helyet. A diák zsűriben Istlstekker Ivett, Zilai Janina és Roland Mészáros értékelte a produkciókat.



A verseny két szervezője a Babits Mihály Kulturális Központ és a Tücsök Zenés Színpad Egyesület immár 28 éve.

Nézzük a végeredményt!

Az idei év Gemenc Hangjai:

  • gyermek kategóriában Tou Madu(Debrecen)
  • ifjúsági kategóriában Pintér Zsófia(Pécs)
  • felnőtteknél Takács András(Budapest)


A Tücsök Zenés Színpad is indított néhány énekest, akik szép eredménnyel szerepeltek.

Kiemelt Arany minősítés

Papp Kamilla (musical), Weisz  Lilla (musical) Bali Emma – Mocsári Vanda (duett), Papp Kamilla – Weisz Lilla (duett), Takács Lilla – Weisz Lilla (duett)

Arany minősítés

Bárány Eszter (pop) Kozma Sára (pop) Bali Emma (pop és musical) Mocsári Vanda(pop és musical) Papp Kamilla (pop) Weisz Lilla (pop)

Ezüst minősítés

Lilla Takács (pop és musical) Jobban Zorka (pop) Solymosi Tara (pop és musical)

Különdíjak:

  • Szakmai zsűri díja: Papp Kamilla – Weisz Lilla duett, Takács Lilla – Weisz Lilla duett
  • Társadalmi zsűri díja: Bali Emma, Papp Kamilla,
  • Szekszárd MJV Kultúra,Civil szervezetek,Városmarketing Bizottsága: Takács Lilla
  • Horfer Serleg díja: Solymosi Tara
  • Diák zsűri díja: Mocsári Vanda

Gratulálunk a díjazottaknak!

(fotó: Tücsök Zenés Színpad Egyesület Facebook oldala)