Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Ünnepélyes keretek között felavatták az épületet

Az avató ceremónia egyben tanévnyitót is jelentett a szekszárdi MCC intézményében. A meghívott vendégek mellett diákok, szüleik érkeztek a pénteki eseményre.



(fotó: MTI/Kiss Dániel)

"Egy gyönyörűen felújított épületben vagyunk, ráadásul a szekszárdi az egyik legaktívabb képviselete, aminek nagyon örülünk. Ez tükrözi az itteni kollégák munkáját"

– fogalmazott Szalai Zoltán az MCC főigazgatója köszöntő beszédében. A helyi képviseletvezető Böröcz Máté egy kisfilmmel idézte fel a múlt legfontosabb pillanatait és szavakban is megidézte a kezdeti lépéseket. A műsort színesítette a kisdiákok kulturális műsora.


(fotó:MTI/Kiss Dániel)

Pódiumbeszélgetés

A köszöntők után pódiumbeszélgetésre került sor, a napi aktualitásokról kérdezték Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető minisztert.


"Jó lenne, ha a tanárok munkájuk fontosságának megfelelő bért kapnának. Szerintem ehhez közelebb vagyunk, mint bárki gondolná, akár már hónapokon belül meglehet az áttörés, amely jelentős béremeléshez vezet. Soha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben, 62 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, és sok óvodát is felújítottak."

Bár Szekszárd a legkisebb város, ahol MCC működik, de a lakosok számához viszonynyitott részvételi arányt tekintve az első három között van.   

Az ünnepség után, mint az esemény fővédnöke látogatást tett a Szekszárdi Szüreti Napokon. 

(Megszólal: Szalai Zoltán, MCC főigazgató, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter)