Rockenbauer Pál kilencven éve született. Generációk nőttek fel „vele együtt” a természet szeretetében és tiszteletében. 
Az emlékév apropóján a Hosszúhetényi Turista Egyesület, a Zengővárkonyi Önkormányzattal közösen egy 5 túrából álló programsorozatot szervez. Minden túra Zengővárkonyba vezet, de más-más útvonalon, más-más időszakban, hogy a Kelet-Mecsek sokszínűségét minél jobban be tudjuk mutatni. 
A túrák végén lehetőség nyílik a tisztelőknek,hogy meglátogassák Rockenbauer Pál sírját és felidézzék oly szeretett és tisztelt alakját.

Az első alkalom

Az első túra időpontja január 14-én, Rockenbauer Pál születésnapján lesz. Hosszúhetényből Zengővárkonyba a híres természetfilmes sírjához túráznak a résztvevők. 

„Elkészítettük Rockenbauer eredeti lépésszámlálójának mását. Ezen a túrán útjára indítjuk.” 

Poharat hozzatok magatokkal, hiszen az emlékezés, köszöntések no és a zsíroskenyér után forralt borral fognak kínálni, persze bizonyos kor felett. De lesz tea is!

„ A túra után a lépésszámlálót szeretnénk felküldeni Írott-kőre, hogy onnan bejárja a RPDDK túrát a tájegységenkénti túraegyesületek közreműködésével.”

A 410 m-es szintemelkedéssel bíró túra  17.5 km, közepes nehézségi szintű. TÚRAVEZETŐ: Takács Ferenc 06 20 805 3405 

Méltóan az emlékekhez

Szeretnék Rockenbauer Pál a sírjának környezetét rendbe tenni, új padot, padokat kihelyezni illetve egy emléktáblát állítani. Ezen szeretnék bemutatni életét,munkásságát és a RPDDK túraútvonalat. Erről már folynak egyeztetések a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Mecsekerdő Zrt-vel.

Ne feledd, január 14-én Rockenbauer Pál nyomában!

(fotó: turistamagzin.hu)