Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A leggyakrabban elkövetett visszaélés a használtautó-piacon még mindig a kilométeróra-számláló visszaállítása. Ugyan a vásárlók egyre jobban odafigyelnek a gépjárműveket érintő csalásokra, a carVertical tanulmányai szerint még mindig igen magas számban tekerik vissza a kilométerórákat. A futásteljesítmény meghamísítása nem kizárólag a fenntartási költségeket növeli, hanem jelentősen csökkenti a gépjármű értékét is. A kilométeróra-visszaállítást érintő csalások közel 8,77 milliárd eurós veszteséget jelentenek évente (Az Európai Parlament Kutatási Osztályának tanulmánya szerint), ezért is lenne fontos minél többet megtudni erről az igen költséges problémakörről. 

Az autótörténetet kutató carVertical cég az elmúlt 12 hónapban 1,11 millió autótörténeti jelentést elemzett mintegy 24 piacon, lefedve ezzel az Egyesült Államokat és Európa nagy részét. A kutatások rávilágítottak, hogy leggyakrabban az Audi A8 típusú szedán gépjármű kilométeróráját tekerik vissza. A platformon ellenőrzött Audi A8-sok 30,6 %-nak volt hamísított futásteljesítménye, ami azt jelenti, hogy minden harmadik használt Audi vezeti a kilométeróra csalások listáját. 
Valójában 10 manipulált kilométerórájú autó közül minden hatodik egy nagyértékű német gyártású jármű volt, például Audi A7, BMW X5, BMW 7-es széria vagy a Volkswagen Tuareg. Ezek az autók a magas értéküknek (magas profit lehetőséggel) köszönhetően tökéletes célponttá váltak a használtautó-piac kilométeróra csalói számára. 
Más gyártók modelljei közül a második legtöbbet visszatekert autó a Ford Mustang volt a listán (25,7%-a visszatekert), a tizedik, (22%-a visszatekert) a Ford Fusion, a Volvo XC70 a 14. helyen állt (21,1%-a visszatekert) és az Opel Insignia a 19. helyre került (19,5%-a visszatekert). 
A használtautó-piacon hagyományosan leginkább a benzines és a dízelmotoros használt autók voltak kitéve a kilométeróra visszaéléseknek. Azonban a kevésbé szennyező járművek iránti növekvő kereslet hamar megváltoztatta a helyzetet.

 
A felmérések arra utalnak, hogy a motor típusa a legkevésbé sem határozza meg, hogy az adott jármű „népszerű-e a kilométeróra-csalások szempontjából.
 
Ugyan egyes modelleknél, mint például a BMW 7-es, a dízel és benzines üzemelésű autók még mindig jobban ki vannak téve a futásteljesítmény hamisításoknak, mint hibrid társaik, azonban a többi autómárkánál a hajtás típusa nem szempont.
 
Jó példa erre a Volkswagen Jetta, melynél a hibrid változat kilométeróráját nagyobb számban (27%) tekerik vissza, mint a dízel (24,1%), vagy benzin (22,4%) üzemelésű járművek esetében.

 
A meghamísított futásteljesítményű elektromos autók számának növekedése nagyobb óvatosságra inti a vásárlókat.
 
Míg a visszatekert elektromos autók teljes aránya (14,6%) alacsonyabb az európai átlagnál (15,6%), a különbség elhanyagolható. Mi több, ha manipulált elektromos autót veszünk, óriási javítási költségeket vehetünk a nyakunkba.
 
Egy manipulált kilométerórájú elektromos jármű kifejezetten magas kockázatot jelent, mivel a károsodott akkumulátorcsomagok javítása kiürítheti a pénztárcánkat. Mindezek miatt a valós futásteljesítmény megállapítása a használt hibrid és elektromos autók tekintetében kulcsfontosságú.

Forrás: CarVertical