Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezzel kezdte Gerjen polgármestere közösségi posztját. Romhányi Károly rendszeresen tájékoztatja a település lakóit, otthonközségük fejlődéséről.

„Örömhírrel szolgálhatok, hiszen ütemterv szerint lezárult a településünket Pakssal összekötő új gerjeni út műszaki átadás-átvétele február végével. Hamarosan megkezdődik a forgalomba helyezés folyamata.”

A településvezető közlése szerint a projekt végeztét szeretnék majd megünnepelni, együtt a lakossággal és mindenkivel, aki velük együtt örül. 

„Megragadnám ezúttal is az alkalmat, hogy megköszönjem ezt a beruházást a döntéshozóknak, a tervezőnek, a kivitelezőnek és minden szerepelőnek, aki részt vett a megvalósításban. Hálásak vagyunk, hogy településünk e fejlesztés által megnyílik és már két útról is megközelíthető lesz.”

A lakosságtól még némi türelmet kér a hivatalos átadóig. „Hamarosan a szabályoknak megfelelően igénybe vehetjük az elkészült útszakaszt a mindennapi úticéljaink eléréséhez” – fogalmazott Romhányi Károly. 

(fotó: Romhányi Károly polgármester Facebook oldala)