Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ragadj tollat és mesélj a családodról! Jöhetnek az izgalmas, személyes történeteid az "Ágas-bogas meseíró pályázatra". ! Az Egyszülős Központ első alkalommal hirdeti meg a Családok Nemzetközi napján meseíró pályázatát.

A felhívásra június 15-ig lehet pályaművet beküldeni.

A téma pedig roppant egyszerű, a mese középpontjában a család és a hozzáköthető történetek állnak.

Kik jelentkezhetnek?

6-9 éves, 10-14 éves korosztályba tartozó magyarországi és határon túli településeken élő gyerkőcök. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a szülő rendelkezzen aktív Egyszülős Kártyával.

 

A pályaműveket előzsűrizés után szakmai zsűri értékeli. A legjobbakat – vagyis a díjazottakat – az ünnepélyes díjátadón augusztusban köszöntik, Budapesten, az Egyszülős Központban.

A legjobbnak ítélt meseíró családi hétvégét nyer Alsópáhokon.

A szakmai zsűri tagjai

  • Dr. Kádár Annamária – pszichológus, tréner, egyetemi oktató
  • Kormos Boglárka – a Pompás Napok alapítója, mesemondó
  • Nagy Anna – Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke

Ragadj tollat! Most jöhetnek a nagyis bakik, a kutyás sztroik, bármi, amin már mosolyog a család vagy éppen az elérzékenyüléstől hullanak a könnyek!