Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Viharkárok: megrohamozták az ügyfelek a biztosítókat

A biztosítók csaknem egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában. A társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett.

A Magyar Biztosítók Szövetségének tájékoztatása szerint idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból: akkor 2,4 milliárd forintnyi kárt fizettek ki, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Egyre szélsőségesebb az időjárás, amit az is jelez, hogy már nem csak a május-augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani. Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz: a társaságok 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre – írja közleményében a Mabisz. Hozzátették azt is, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A szövetség kiemelte, hogy viszonylag kisebb károk helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése. Ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, figyelmeztetnek a szakértők. 

A közlemény kitér arra is, hogy a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra egyáltalán nem kötöttek biztosítást.

Fotó: Pixabay