Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pályaválasztási Kiállítást Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban november 14. és november 16. között tartják, ide várják a továbbtanulás előtt álló diákokat.


"A rendezvényre várják az általános iskolák 7. és 8. osztályos, továbbtanulás előtt álló tanulóit, szüleiket és tanáraikat, továbbá azokat az álláskeresőket, akik szakmát szeretnének tanulni"

– írja posztjában a Tolna Vármegyei Kormányhivatal.


Bemutatkoznak a vármegye középiskolái, megismerkedhetnek az érdeklődők a rendőrség, a mentők, a honvédség és a katasztrófavédelem munkájával, illetve egyéb szakmai szervezetek, munkáltatók is képviseltetik magukat a kiállításon.


November 15-én 17 órától Bíró Bence pszichológus, író előadását hallgathatják meg az érdeklődők „A jövő nyomában: első lépés a siker felé” címmel. Az előadáson való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.