Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Zsuzsa és Tamás is csatlakozott a tisztelet túrához

A Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület tagjai méltóképpen képviselik a szervezők célját. A két túrázó újként csatlakozott ahhoz a kis csoporthoz, akik szeptember közepe óta fogyasztják a kilométereket Írott-kő és Szekszárd között. Szám szerint 560-at.


Egyfajta önfelismerés a túra

Hiszen a résztvevők – legyenek gyakorlott vagy éppen amatőr túrázók – naponta megtesznek 18-20 km-t, de nem ritka a 25-26 km sem. Mindezt egy hónapig, szinte naponta. Sátor vagy kulcsosház jelent éjszakát, de házukat a következő reggel újra hátukra emelik.

 


 

Erőt küldő üzenet  Camino Steve tollából

"Csutka Istvánnak hívnak, de a világ különböző túraösvényein a Camino Steve név ragadt rám. Művészként kezdtem a pályámat, de tíz esztendeje a színpad csillogását, az éjszakai égbolt  milliónyi csillagának csillogására cseréltem, mára pedig már 45 országban jártam és több mint 20 000 kilométert megtéve koptattam rommá a túracipőimet, amelyekbe aztán az El Caminón eldobott bakancsokhoz hasonlóan, virágokat ültetek"

– olvasható a túrázó, blogger bemutatkozójában. S hogy mit üzent a tisztelettúrázóknak?

Néhány gondolat az üzenetéből:

"A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra véleményem szerint az Országos Kék-Kör legszebb szakasza, nem csak Pali emléke miatt, hanem a táj folyamatosan változó szépsége miatt is. Hullámzó dombok és hegyek, zord, sűrű erdők, meseszép apró falvak és végeláthatatlan csönd, hiszen erről a szakaszról méltatlanul kevés szó esik és így túrázóval is ritkán találkozni… ….A hosszú távú túrázás egy folyamatos érzelmi hullámvasút, mely során a mentális erő sokkal fontosabb mint a fizika. Azonban az órák, a napok és a hetek során rengeteg mindenre megtanít bennünket magunkról, hazánkról, a benne élő emberekről, kultúránkról és a természeti szépségeinkről egyaránt, no és a csapat tagjairól, akikkel olyan más számára felfoghatatlan szálak fognak összekötni, amely sosem fog elkopni…. Erőt adó ölelés a távolból a csapat összes, akárhány kilométert is gyalogló tagjainak! Camino Steve)

(Megszólal: Borsi Zsolt, a túra ötletgazdája, szervezője)